Rólunk 

Mit jelent a kifejezés: „farhát kommandó”?

A farhát, az farhát; a szót, és jelentését mindenki ismeri. A nyugdíjasok nagy része elkészítésének sokféle változatát elsajátította, a többiek, majd kicsit később kényszerülnek a csirkefar-hátban rejlő gasztronómiai lehetőségeket kiaknázni.

A kommandó az értelmező szótár szerint:

1./ Szleng: Fegyveres rohamcsapat; terroristák, közveszélyes támadók ártalmatlanná-tételére kiképzett, speciális felkészültségű különítmény.

2./ Szleng: Különleges csoport; törvénytelen, szabálytalan tevékenységet feltáró, felszámoló hatósági, rendészeti egység.

A szó egy katonai gyűjtőfogalom, jelentése: különleges erők.

Nos, ezek vagyunk mi, nyugdíjasok.

Különlegesek; mert dolgoztunk - általában 40-45 éven át - közben felneveltük, és valóban a saját lábukra állítottuk gyerekeinket - unokáink nevelésében - ha szükség volt ránk - részt vettünk, és a legnagyobb teljesítményünk - bár egyre fogyunk -, hogy még élünk.

Erők; erősek, mert két és fél millióan jelentős mennyiséget, és minőséget képviselünk, hiszen minden munkakör, foglalkozás, szakma és hivatás legjobbjai megtalálhatóak közöttünk.

Ennek a korosztálynak tapasztalata és bölcsessége van; ez az, amit nem lehet tanulni. Mi önös érdekek nélkül szeretnénk - elsősorban a gyerekeinknek, unokáinknak - jobb országot, "szebb jövőt". Nincsenek nagy céljaik, csak békességben, biztonságban és viszonylagos egészségben szeretnénk élni, nem folyton szegényedve, kiszolgáltatva, feleslegessé válva, és elmagányosodva. 

"Érdekeinket" sohasem tudtuk érvényesíteni, mert sikerült minket is megosztani. (Meg kellett osztani, hiszen többen vagyunk mint a FIDESZ-KDNP-re szavazók együtt.) Vedd észre, mindkét politikai oldal, bármelyik párt, akkor vesz emberszámba, amikor a szavazatainkra van szüksége.

A választások közötti időszakokban senkit nem érdekel, hogy a nyugdíjas fogyasztó évek óta kétszámjegyű inflációt érzékel, kétszámjegyű bérnövekedést lát, elviseli, hogy ellátását hol 1,6, hol 2,8%-kal emeli a kormány. Ráadásul egyes drágább gyógyszereket, kezeléseket mi már nem kapunk meg, viszont a politikus-, a fehérgalléros-, és az egyéb bűnözők, csalók, tolvajok kedvelt célpontjai lettünk. Az időseket érintő rablások, gyilkosságok száma egyre nő. A súlyos sérülésekkel járó, vagy halállal végződő kutyatámadások áldozatai is többnyire a gyerekek, és mi vagyunk. Szerinted rendet tett valaki ebben az országban? Nemhogy két hét, tíz év alatt sem.

Minket képvisel valaki az önkormányzatokban, a parlamentben, az érdekegyeztető fórumokon? Talán a NYOK, a NYOSZ, vagy a Nyugdíjas Parlament Országos Egyesület? Netán a 2014-ben létrehozott Idősügyi Tanács? (Elnöke a miniszterelnök, alelnöke az EMMI család és ifjúságügyekért felelős államtitkára, 12 tagját a miniszterelnök kéri fel.) Az önkormányzat idősügyi referense, aki egy jól fizetett köztisztviselő? A parlament nyugdíjasai nem a nyugdíjukból élnek, mint mi. Akkor ki? Ja; senki! Együtt énekelhetjük Zoránnal és Dusánnal: "Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó." vagy Szörényivel és Bródyval: "Miért hagytuk, hogy így legyen?" Hofi szerint: "Az igazságból elveszett az i." Nem elveszett, ellopták!

Sajnos, ez így is marad, amíg a pártszimpátiánk erősebb, mint a józan eszünk.

Nyugdíjasként nem sok választásunk van - a szó bármelyik értelmében - de még mondhatjuk Presserrel és Adamissal: "Nem adom fel, míg egy darabban látsz!" Még üzenhetünk a kiváltságosoknak, hogy nem tetszik amit tesznek, vagy amit nem tesznek, hogy évtizedekre titkosítanak minket illető adatokat, nem hozzák nyilvánosságra az ügynök aktákat, nem becsülik az időseket, sorolhatnám. 

Én, a nyugger, meg a proli, a panelproli (Bajor Imre után szabadon), úgy látjuk, hogy ebben a végletesen megosztott országban, a nyugdíjasoknak több közös célja van, mint más korosztályoknak. Többségünknek nem tetszik a rendszer. Nem, és az előző sem tetszett. Többségünkben nem vagyunk sem Orbán-, sem Gyurcsány-fanok, mint ahogy Kádár hívek sem voltunk. Nekünk egyformán zavaró, ha bármelyik oldal lop, ha Deutsch Tamásnak, vagy Lackner Csaba MSZP-s képviselőnek "púderes" az orra, ha Szijjártó, vagy Varga miniszter miatt kell szégyenkeznünk. A farhát kommandó - melynek alanyi jogon tagja lehet minden nyugdíjas - csak olyan célokat képvisel, ami mindnyájunk közös érdeke. Biztosan egyetértesz a következőkkel: A több, mint tíz éve változatlan - 28500.- Ft (szégyen) - minimál nyugdíjat jelentősen, akár a többszörösére kell emelni. A 13. havi nyugdíjat - nem részletekben, annyi időnk nincs - vissza kell adni. (Annak idején Bajnai felfüggesztette a válság idejére, eltörölni, Orbán törölte el.) Az évenkénti nyugdíjemelést az úgynevezett svájci index szerint kell végrehajtani. Az indokolatlan titkosításokat fel kell oldani. Most túlélésre játszunk, de a járványveszély elmúltával vissza kell térni rá. Ez lehet a közös alap. Addig is keressük együtt azt a hiteles, ismert és elismert embert - nem okvetlenül politikusra gondoltunk; tudósra, művészre, újságíróra inkább - aki mögé oda lehet állni, aki mindezt képviselné. Van elképzelésed, javaslatod? Írd meg a kommandos@farhatkommando.com címre. Miért? "Mert vétkesek közt cinkos aki néma."

Mit mond a politikus a választókról?

Patkány, panelproli, nyugger, farhátkommandós...

Ki tudja, mire gondolt a helyesen írni nem tudó, de erős képet vizionáló politikus asszony, amikor kiszaladt a száján: patkány. Ami elhangzott megmagyarázhatatlan, védhetetlen, még akkor is, ha sajnos, nem egyedi esetről, pillanatnyi elmezavarról van szó.

Lássunk néhány példát:

A múlt ködébe vész, hogy melyik politikai oldalon született meg a panelproli kifejezés. Az MSZP szerint Kövér László szájából hangzott el először, a Fidesz azonban visszautasította a vádat, szerintük a Népszabadságban jelent meg.

Az MTI jelentése szerint Bayer Zsolt a 2002. áprilisi választás előtt ekképpen fogalmazott: ”Egy hét múlva, vasárnap Magyarország nem fogja engedni azt, hogy a vízfejű Budapest, ezen belül Pest lumpenprolijai döntsék el, mi történjék ezzel az országgal."

Kubatov "listás" Gábor, a Fidesz országos pártigazgatója, országgyűlési képviselő a Ferencvárosi Torna Club elnöke egy 2010 tavaszán nyilvánosságra került hangfelvételen arról beszélt, hogy a pécsi időközi polgármester-választáson mind a 36500 szavazót „személyesen ismerték”, mindegyikről tudták, hogy hívják, hány esztendős, milyen erős Fidesz-támogató, mi a mobilszáma, mi az e-mail címe. Azt is tudták, hogy „kik azok a komcsik, akik egyébként elmentek szavazni, és nem a Pávát vagy nem a Fideszt támogatták.” A YouTube-ra feltett videóban is elhangzik: "az MSZP is csinált egy hasonló kampányt, a HírTV úgy nevezte: invázió. Ott 2000, 2200 nyuggert leküldtek. És a 2200 nyugger elment, és kopogtatott minden ajtón."

2011 márciusában nyilvánosságra került egy évekkel korábbi felvétel, melyen Lázár János arról beszélt, hogy „akinek nincs semmije, aki nem vitte semmire az életben, az annyit is ér.” A miniszterelnöknek tetszett ez az ars poetica, így Lázár kancellária miniszter lett.

„Ennyi hülye, vén kurvát” – mondta a véletlenül bekapcsolva maradt mikrofonjába 2016 októberében, testületi ülésen Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere.

Vona Gábor az idősekről: "a hétköznapokon kedves bácsikák és nénikék magukból kivetkőzve ugranak egymásnak, vért akarnak ontani remegő kezeikkel, ordibálnak trágárul, és hörgik fel a XX. század minden traumáját”. Egészen bayeri mélységekbe süllyedt az Orbán Viktor polgári körében pallérozódott expártelnök: "szemükben gyűlölet van, szájukból szennyvíz folyik".

„Hogy hívják azt a tahót…” kérdezte képviselő társáról, majd "primitív ostoba fajankó" minősítette  a másikat Kövér László házelnök nemrégiben.

Néhány hónapja a Jobbikhoz (?) köthető "far-hát kommandó" terjedt el, csak a nyugdíjukból, és emiatt talán az átlagosnál szűkösebben élő idős honfitársaikra utalva.

A nyugdíjas választott képviselők, kinevezett politikai vezetők, nem tartoznak az említett kategóriába - magukra vonatkozóan külön törvényt alkottak - amely szerint tiszteletdíjukat, fizetésüket és a nyugdíjukat és egyéb kiváltságaikat egyidejűleg megérdemlik. Ebből is következik, hogy időstársaik parlamenti képviselete tőlük sem várható el.

Szabó Tímea 2013-ban kérdezte az Országgyűlés Hivatalát a nyugdíjas képviselőkről. A hivatal főigazgató-helyettese szerint nincs erről nyilvántartásuk. Szabó szerint kell, hogy legyen. Ennyiben maradtak. Több, mint hat év telt el. Tímea bizonyára nagyon elfoglalt. Közösségi oldalán kérdeztem, megkapta-e a kért adatot, politikushoz illően nem válaszolt. Mint ahogyan Kunhalmi Ágnes sem.

A nők, a fiatalok és a kisebbségek az országgyűlésben is egyre erősebben hallatják a hangjukat, de kevés az olyan politikus, aki a Bajnai kormány idején felfüggesztett svájci indexálás visszaállítása mellett tört volna lándzsát. (Dobrev Klára az EU parlamenti képviselői kampányában beszélt róla, hiszen megválasztásához kellett a nyugdíjasok szavazata is.) Az országgyűlési képviselők közül talán egyedül Korózs Lajos - kora alapján nyugdíjas - említette szőr mentén. Pedig "csak" két és fél millió választót érint, költségigénye néhány stadion...

2019. május

Azóta több mint egy év telt el, még azt sem mondhatjuk, hogy a helyzet változatlan, mert sokkal rosszabb; a gazdagok tovább gazdagodnak, a szegények egyre szegényebbek lesznek, a kötelezettek, pedig összevissza hazudoznak a vagyonnyilatkozataikban. Az ügynökakták még mindig titkosak, sem svájci indexálás, sem 13. havi nyugdíj, sem reális nyugdíjemelés nincs. Vannak gyenge, hazug, jól fizetett - hogy ne legyen korrumpálható, - de mégis korrupt politikusaink, ráadásul itt van és marad a koronavírus. Ez már nekünk is sok.

2020. június

Telik, múlik az idő, több mint két év után: gőzerővel folyik az állami vagyon alapítványokba adása, napvilágot látott a Fudan-terv, megalkották a „gyermekvédelmi” törvényt, kiderült a Pegasus-ügy, elsütöttünk fél év alatt 7 vétót az Unióban. stb… Választási ígéret lett a svájci indexálás visszaállítása. Ilyenkor „kellünk”, egyébként sokba kerülünk. Emlékszünk - mert már egyszer átéltük -, a jelenlegi rezsim egyre jobban hasonlít az "átkosra".

2021. július

2011 és 2021 között több mint kétszeresére nőtt a nettó átlagkereset. Ugyanebben az időszakban a nyugdíjakat 40,4 %-kal emelték. Az évek alatt idősebb, alacsonyabb nyugdíjjal bíró sorstársaink fogytak, a helyükbe általában magasabb ellátással rendelkezők léptek, vagyis akár az átlagos, akár a mediánnyugdíj esetében jelentős mértékű - úgynevezett technikai - növekedés valósult meg. A negyven százalékos emelkedés a 2021. decemberi és a 2011-ben  megállapított öregségi nyugdíjak összehasonlításából adódik, vagyis egy évtized "eredménye" a két és félszeres arány, az átlagkeresetek és a nyugdíjak összevetésekor. Aki nem hiszi, számoljon utánam. 

2022. január 

A borbély esete a politikussal

Történt egyszer, hogy a kisvárosi borbélyhoz bement egy virágárus megnyiratkozni. Amikor a fizetésre került sor, a borbély azt mondta: - Nem fogadom el tőled a pénzt, mert jól megy az üzlet, ezen a héten ingyen nyírok. A virágárus megköszönte és elment.

Másnap reggel, amikor a borbély sietett kinyitni az üzletét, az ajtó előtt talált egy köszönő levelet és egy csokor rózsát. Aznap betért hozzá nyiratkozni a pék, de amikor fizetni akart, a borbély ismét azt mondta: - Nem vehetek el tőled pénzt, mert ezen a héten ingyen nyírok. A pék is megköszönte és elégedetten távozott.

Harmadnap az üzlet ajtaja előtt megint talált egy köszönő levelet és egy tucat péksüteményt. Eljött nyiratkozni a helyi képviselő is, és amikor fizetni készült a borbély neki is csak azt mondta: - Nem fogadhatom el a pénzt, mert ezen a héten ingyen dolgozom. A képviselő ennek igen megörült és sietősen a dolgára ment.

Következő nap, amikor a borbély megérkezett az üzlete elé, látja, hogy az ajtó előtt néhány önkormányzati képviselő, a két országgyűlési képviselő, a polgármester, valamint a városban lakó miniszter az ingyenes nyiratkozásra várnak.

Ez a különbség az egyszerű emberek, és a "politikai elit" között:

- Az egyszerű polgár nem akarja elfogadni az ingyen szolgáltatást: levelet ír, ajándékkal köszöni meg. A politikus először elfogadja, majd elvárja, és ha neked ez nem tetszik, törvénybe foglalja, hogy neki nem kell fizetnie a nyiratkozásért.

- Az egyszerű tolvaj tárgyakat lop: pénzt, órát, mobiltelefont, ékszert, autót, és számtalan más bosszantó ostobaságot. A tolvaj politikus többet lop: a munkádat, a tetőt a fejed fölül, az egészségedet, a hitedet, a pihenésedet, a nyugdíjadat, sőt a megtakarításodat. Emlékezz a svájci indexálás megszüntetésére, vagy a magán-nyugdíjpénztári vagyon államosítására! Te egyre szegényebb leszel, az ő vagyonuk egyre nő, még több előjogot foglalnak törvénybe, és jelentős fizetésemelést adnak egymásnak. Nagyon nem érdekli őket a véleményed Paks II, vagy a Belgrád - Budapest vasútvonal, a Fudan ügyében, csak tömik a zsebeiket, és hazudoznak a vagyonnyilatkozatukban...

A tolvaj téged választott. A képviselődet te választottad.

(ismeretlen)

Öreg barátommal, obsitos katona-társammal az idő múlásán elmélkedtünk: - Tomi, az a baj, hogy a "Babaváró" támogatásban már nem részesülhetünk. - Igazad van Imi, viszont a "Nem kellesz nyugdíjas!" projektet nekünk hozták létre. Erre ittunk, majd elhatároztuk, hogy boldogan élünk, amíg meg nem halunk. Mert nem csak az fontos, hogy mennyi a nyugdíjad, hanem az is, hogy hányszor veszed fel.

(panelproli)

Share this page